Egy Drupal smink készítése során két ponton is elkövethetünk hibákat, melyek később problémákat okoznak majd.

Egyrészt amikor a “dizájner” még sose látott Drupal oldalt és úgy áll neki a látványtervnek. Ez persze nem lenne baj, ha lennének oldaltervek és az oldalterveket készítő már látott volna Drupalt. De tovább megyek. Neki se kellett volna látnia elég lett volna olvasnia Steve Krug: Ne törd a fejem című könyvét.

Akkor ugyanis tisztában lenne olyan dolgok létével mint morzsamenü, meg üzenetek, meg segítség szöveg, meg menü útvonal, meg lapozó meg mindenféle egyéb izgalmas dolog amit bele kéne terveznie az oldaltervekbe.

Ez a smink készítése szempontjából nem gond, mert nem tesz mást az ember mint fogja az oldal sablonját és szépen kiradírozza ezeket a bele nem tervezett - vagyis dizájnolt - részeket.

A másik probléma amikor az egységsugarú sminkkészítő (igen, gyakran én is. :D) szintén elfelejtkezik ezekről. Ez nem nehéz, hisz egy-egy hibaüzenet, vagy lapozó csak igen ritkán jelenik meg egy lecsupaszított tesztoldalon.(nem beszélve arról, hogy a Devel modul előszeretettel befal egy egy meszídzset, vagy akár mindet. :D)

A Sminkmester tanfolyamra készülve összedobtam hát egy kis modulkát ami segíthet ebben a munkában. Nézzük mit ad nekünk a modul:

És akkor nézzünk egy videót amin bemutatom a modult működés közben:

Sajnos a kód még nem kész teljesen a megosztásra ezért csak az fog hozzáférni aki eljön a kurzusra(x) :D, de ígérem mielőbb elérhető lesz.

Ha van ötleted mivel lehetne még bővíteni a modult és megosztanád ne tartsd vissza magad! Szólj hozzá!