Eltűntek a virágok

A CM oldala ledobta virágos mezét és felvett valami ördögit, hogy észrevegyék már végre miről is szól ez a sztori.

Én azok közé a megrögzött arcok közé tartozom, akik kizárólag azért ültek biciklire, mert mással már ez a város nem járható. Autóban ülni a dugóban, szívni a buszon a bejövő kipufogógázt vagy az elengedett pillangókat. Na nem. Motor jó, de ott meg öltözni kell mindig egy negyed órát, ha nem akarok még aznap elhalálozni, vagy a vesémet a kukába dobni az ötven felett érzett hidegben. Gyalog meg lassú, bár már jó pár éve a belváros felé kizárólag gyalog járok. Egy éve kezdtem el komolyabban kerekezni, mert sikerült szereznem egy kemping kerékpárt. Mivel összehajtható mindenhova vihetem magammal. Ha azt mondod nem szapora, hát azt mondom nem az, de ez nem is egy futár bicikli. Ez arra szolgál, hogy gyorsabban eljussak Ából Bébe mint gyalog. Sőt szerintem harminc felett életveszélyes biciglizni ebben a városban. Rövid biciglis pályafutásom során azt kellett tapasztalnom, hogy olyanok terveznek, építenek és vesznek át bicikli utakat akik életükben nem ültek biciklin. Az életükben az azt jelenti, hogy még gyerekként se tekertek, ezért aztán homályos elképzelésük van arról miért is ül fel valaki erre a kétkerekű izére.

Ha csak életükben egyszer végigtekertek volna az Andrássyn akkor tudnák, hogy sem a két centis padkák, sem a gyalogosok, sem a felkockakövezett buszöblök nem kedveznek a kerekezésnek. Mondjuk az Andrássy a tipikus állatorvosi ló, amin be lehet mutatni, hogy hogyan ne csinálj bicikli utat. Azonban ha megnézzük a többi bicikli útnak csúfolt, gyakran a járdán leválasztott sárga csíkot, akkor látható a legnagyobb probléma. Tisztelt tervezők szemében a bicajozás egy jópofa szórakozás elsősorban gyermekek részére, akik szeretnek össze vissza csalinkázni, kanyarogni. A kerékpáros közlekedés, amikor az ember arra használja a biciklit, hogy eljusson Ából Bébe eszükbe se jut. Ha eszükbe jutna akkor nem ilyen kényszer megoldásokat csinálnának.

A megoldás szerintem egyszerű. Fogjuk a fő közlekedési utak mellet levő kisebb utcákat és kirakunk rá két kerek táblát. Egy kéket aminek a közepén van egy bicikli, és egy fehéret piros szegéllyel, alatta a felirat "kivéve célforgalom". Ekkor nem okoznánk sokkot az ott lakóknak, ott dolgozóknak, de deklarálnánk, hogy itt bizony bicajjal lehet menni. Nem kéne félnem, hogy a mögöttem fél órája dudáló agyhalott barom mikor húzza rám a kormányt és söpör el hatvannal a piros lámpánál sorban álló autók mögé beállni. Nem kéne gondolkodnom amikor utolérem, hogy akkor most kedvesen kérdezzem tőle, hogy "ezért kockáztattad egy embertársad életét?" vagy tekerjek tovább és a következő rövid szakaszon játsszuk ezt el újra, ha egyáltalán utolér a szerencsétlen.

Legutóbb voltam CM-en mert éppen tekertem hazafelé és látom ám, hogy "jé mennyi bicajos, ja a CM", a mostanira nem megyek, mert öttől kilencig tanítok. Vagyis inkább én magam leszek egy személyben a kritikus tömeg. Ha valaki akar csatlakozni hozzám az megteheti 21:10-kor az Arany János utca Sas utca sarkán, innen fogunk tekerni(én és a kemping) a Városligetben található Pántlika mulatóig.

Címkék:

Hajrá Pisti! Én is bicajozom

Hajrá Pisti!
Én is bicajozom ezerrel, már ketten vagyunk kritikus tömeg...
Orsi a szőke ciklon

Széljegyzetként....

Széljegyzetként.... magamnak

Ninja kirakta a cm-re, köszönet érte. Amikor írtam arra gondoltam, hogy két dolgot biztos meg fognak jegyezni. Az egyik az, hogy én biciglizem(igen g-vel tudom, hogy nem így írják, hisz ott a hullámos piros alatta). A másik pedig az, hogy az autósok úgy se veszik figyelembe a behajtani tilos kivéve célforgalom táblát.
Annál biztos jobb ez az ötlet, hogy a bicajosok menjenek a buszsávban. Pont a két alternatív közlekedő réteget kell egymásra uszítani? Ülsz a büdös buszon és azon stresszeled magad, hogy ma se érsz be időben mert bebuktál egy bicajost. Tekersz ahol kell és reméled, hogy Te nem végzed úgy mint tegnap az a srác akit egy bucka a busz alá dobott. Agyrém.

Nem azt írtam amit szívem szerint tennék, hogy a Körúton belül legyen minden út sétáló út, kivéve a Rákóczit. Egy pici, költség hatékony, gyors megoldást javasoltam. Tudsz gyorsabbat, olcsóbbat? Írd meg lécci.

pp

Pistikém, Én idén tavasszal

Pistikém,

Én idén tavasszal kezdtem bringázni, 20 év kihagyás után és jóval 30 felett vagyok (hisz' évfolyamtársak voltunk, vagy mi :) sőt akkoriban 120 kiló környékén jártam, amiből azóta se ment le sok.

A városban lehet bringával közlekedni, de kell hozzá:
1. optimalizálás (útvonalé, cuccé, időé)
2. és hogy a KRESZ-nek ne a betűjét hanem a szellemét tartsa be az ember.

A gyerekkori kempingemre még nem mertem ráülni, legyilkolnám az 1/8 tonnámmal, viszont montival kiválóan elvagyok.

Nahát, PP, olvasom a CM-en az

Nahát, PP, olvasom a CM-en az okosságot, aztán látom, hogy épp az én kiválo sztech tanárom osztja :)

Én például a buszsávban rakom, mert hipergyors. Buszt meg nagyon ritkan tartasz fel, mert van megállója, meg kerékpárral nehány piroson is át lehet csurogni, stb.

Az igazi megoldás a kerékpársáv lenne mindenhova -- persze ahol meg az van (NYC) ott meg bicikliutat szeretne a nép :)

A Te javaslatod egyébként tényleg jó lenne a legtöbb bringásnak. Attól én még a Rákóczin raknám, mert poén.:)

hibás elgondolás, hogy csak a

hibás elgondolás, hogy csak a mellékutakon lehessen biciklizni.

Az bizony hibás, de én nem is

Az bizony hibás, de én nem is ezt írtam. Egy könnyedén kialakítható biciklis alternatív úthálózat kialakításáról írtam, ami már nem is olyan hibás elgondolás. Főleg úgy, hogy nem kell ehhez semmit sem tenni csak pár táblát kirakni.
A cikk célja felhívni a figyelmet arra, hogy akik ott felül ezen gondolkodnak valamit nagyon rosszul látnak. pl.:
- "Buszsávba a biciklivel." Abszurdum! Nem csak a nagy lomha buszok mennek ugyanis a buszsávban, hanem a kicsi gyors taxik, mentőautó, rendőrök azokat is tartsák fel a biciklisták?
- "Hétvégén lezárják a Margit hidat." Felnőtt komoly emberek is használják a biciklit arra, hogy eljussanak Ából Bébe a hét munkanapjain, nem csak gyerekek bicajoznak a városban hétvégén.
- A jelenlegi bicikliút koncepció alapvetően hibás. Le a halálos veszélyt jelentő beláthatatlan elválasztott bicikli úttal. Le a járdán, a gyalogosoktól elvett bicikli izékkel.
- Sárga villogót minden olyan kereszteződésbe ahol ilyen bicikli út van és hátranéző tükröket, mert egyszerűen nem látni a harminccal felett jövő bicajost. (ahol a fehér biciklik vannak oda miért nem raktak még ki ilyeneket? Hány embernek kell még meghalnia, hogy történjen valami?)

Jelenleg, ha a járdán mész törvényt sértesz, kivéve ha van egy kis sárga csík, mert akkor csak ott mehetsz. Igen, csak ott. A gyalogosok között.
Ha az úttesten mész, akkor le kell menned a szélére a szemétbe, a lefolyt vízbe, a gyilkos csatorna fedők közé. Lehetőséget kell teremtened, hogy az autók ötven-nyolcvan kilométer per órás sebességgel elhúzzanak melletted. Egy rossz mozdulat, egy kötelező irányjelzés és ott a baleset.
Idézet a kreszből:
"54. § (1) Kerékpárral ... szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni."
Ha nem ott mész, hogy ne halj meg, akkor joggal ideges mögötted az autós. Tudom, mert sokat vezettem autót és sok értetlen autós dudál rám folyamatosan amikor bicajjal megyek! Segédmotoros kerékpáros tanfolyamon nem is értettem az oktatót, hogy miért buzdít törvényszegésre és miért mondja azt, hogy a legnagyobb baromság ez a szabály. Aztán amikor a Váci úton kilencvennel három centiméterre elhúzott mellettem egy kamion megértettem. Soha nem előztek olyan hosszan és nem emlékszem még oly részletesen egy út szélére sem mint arra.

Nem tudsz olyan szabályt hozni, amivel együtt jó lenne! Csak félmegoldások születnek. Válasszuk szét a kerékpáros és autós forgalmat. Mutassuk meg ott felül is, hogy fontos a városnak a kerékpáros közlekedés és ilyen icipici dolgokat tudunk ez ügyben tenni.

ps.:
Tényleg nem értem, hogy az Andrássyn miért nem lehet a szerviz utat kijelölni a biciklisek számára és miért kell nekem az andalgó szerelmes turisták és a kutyát sétáltató nyugdíjasok között szlalomozni.

teljesen egyetértek sok

teljesen egyetértek sok pontban, viszont nem jól tudod ám a sárgacsíkos-járdás szabályt pp! ami sárgacsíkos (úgy hívják osztott kerékpár-gyalogút) azt nem kötelező használni! kicsit se. tehát például az andrássyn nem vagy köteles az andalgó szerelmesek és a kilencvoltos yorkshire terrierek között szlalomozni. plusz a járdán mindig kerékpározhatsz, legfeljebb 10km/h -val úgy, hogy nem akadályozhatod a gyalogosforgalmat. illetve, ha ezt (járdán tekerést) külön tábla tiltja, akkor természetesen nem.

igazából az van, hogy kerékpározni mindenhol szabad (ez a kresz jellegéből is adódik, mert ugye a kresz nem 'megengedő' hanem 'tiltó'.. tehát mindig mindent szabad, kivéve, amit az adott helyen tábla vagy útburkolati jelzés tilt)

tehát kerékpározni mindenhol szabad, kivéve, ahol ezt külön tábla tiltja. és még kivéve gyorsforgalmi autóút, autópálya.

Nem vagyok jogász, de 52.

Nem vagyok jogász, de
52. paragrafus első bekezdés:
Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.

Nekem ebből úgy tűnik, mintha itt kéne bicajoznod. Nem vagyok jogász lehet, hogy ebbe belefér, hogy az utcán az utca szélétől megfelelő biztos távolságban is tekerhetek. Akkor nem értem miért dudálnak rám folyton folyvást? ;)

52. paragrafus második bekezdés:
Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

Mindkét szabályból süt, hogy a bicajos gyerekekre vonatkoznak ezek a szigorú szabályok. Szerinted milyen már az, hogy szorosan az úttest jobb szélén meg gyalogos forgalom zavarása nélkül. A bicikli a szükséges rossz az utakon a törvény szerint. A bicigliző állampolgár hátrányosan megkülönböztetett. Ez gáz. Ezt könnyedén lehetne orvosolni, ha a Te és az Én (szüleink) pénzéből felépített utak egy részét átadnák nekünk bicikliseknek. Ne legyünk másodrendű állampolgárok, ha biciklire szállunk!

pp
(sokat vezettem autót, tudom hogy viszonyul az átlag úrvezető a bicajosokhoz és hogyan értelmezi a KRESZ ezen részét, de ha gondolod lehet csinálni egy felmérést.)

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • You can enable syntax highlighting of source code with the following tags: [code], [blockcode].

További információ a formázási lehetőségekről

Type the characters you see in this picture. (verify using audio)
Type the characters you see in the picture above; if you can't read them, submit the form and a new image will be generated. Not case sensitive.